Sokak fejében a spirituális ember egy politikamentes, mindentől távolságot tartó alak. Én nem ilyen vagyok.
Mert mélyen hiszem, hogy amikor egy ország jövőjéről, a gyermekeink biztonságáról, a szabadságról, az igazságról vagy a félelem kultúrájáról beszélünk, akkor nem politikai kérdésekről beszélünk csupán, hanem emberi és erkölcsi kérdésekről is.
És ezek elől spirituális emberként sem szeretnék kitérni.
„A spiritualitás nem azt jelenti, hogy becsukjuk a szemünket a világ problémái előtt. Sokkal inkább azt, hogy van bátorságunk nyitott szemmel végignézni rajtuk, és felelősséget vállalni azért a valóságért, amelyben élünk.”
Az utóbbi időben többen megkérdezték tőlem, hogyan fér össze a spiritualitás a politikával. Miért foglalkozom közéleti kérdésekkel spirituális íróként? Miért hiszek Magyarország európai jövőjében? És miért vállalom fel nyíltan azt, hogy bizonyos kérdésekben egyetértek Magyar Péterrel?
A válaszom talán egyszerűbb, mint sokan gondolnák: azért, mert számomra a spiritualitás soha nem a valóságból való kivonulást jelentette, hanem a tudatos jelenlétet benne.
Spirituális íróként miért foglalkozom a politikával?
✨ Talán meglepő lesz, amit most leírok, de számomra a spiritualitás és a közélet soha nem álltak egymással szemben. Éppen ellenkezőleg: mélyen összetartoznak.
Az elmúlt időszakban több kommentet és privát üzenetet is kaptam arról, hogy spirituális íróként miért hiszek Magyarország európai jövőjében, vagy miért támogatom Magyar Péter politikáját.
A válasz egyszerűbb, mint sokan gondolnák.
Egyrészt jogász és közgazdász végzettségem van, és ezeket a részeimet sem megtagadni, sem elhallgattatni nem tudom és nem is szeretném. Másrészt mindig is érdekelt a filozófia, a szociológia és a politológia világa, még akkor is, ha ezekből nem szereztem diplomát. A társadalom működése, az emberi közösségek dinamikája, a hatalom és a felelősség kérdései mindig foglalkoztattak.
A jelenre figyelek. A jelen lehetőségeire.
Sosem követtem senkit vakon, és nem is fogok. Magyar Pétert sem kultuszként követem, hanem figyelem azt, amit mond, és még inkább azt, amit tesz. Tudom, hogy azok, akik az elmúlt években kizárólag bizonyos médiumokon keresztül találkoztak vele, egészen más képet kaptak róla. Én azonban soha nem tudtam kapcsolódni ahhoz a kommunikációhoz, amely kizárólag ellenségképekre és félelemkeltésre épült.
2024 óta ismét aktívan követem a politikát. Mivel fontos számomra a széles körű tájékozódás, nem csupán arra figyelek, amit Magyar Péter vagy a jelenlegi kormány mond és tesz, hanem arra is, amit a másik oldal képvisel. Számomra ez a korrektség minimuma.
Nem vitatom, hogy az Orbán-kormány időszakában születtek eredmények. Ugyanakkor jogászként és közgazdászként úgy látom, hogy olyan súlyos társadalmi és intézményi károk is keletkeztek, amelyek sok esetben elhomályosították ezeket az eredményeket.
Van azonban néhány kérdés, amelyben számomra nincs politikai mérlegelés.
Sosem fogom támogatni a p*d*f*l*át. Nem csupán jogászként vagy spirituális emberként, hanem emberként. Anyaként különösen nem.
Vállalkozó családban nőttem fel. Láttam embereket évek, évtizedek munkájával felépíteni valamit, majd elveszíteni szinte mindent. Láttam a gazdasági kiszolgáltatottságot, a küzdelmet, a csődöket és az újrakezdéseket.
Egyik nagyapám orosz hadifogoly volt a háborúban. Másik nagyapám teljes vagyonát államosították a kommunizmus idején. Anyai nagyanyám Kárpátaljáról származik, családom egy része ma is Munkácson él. Évek óta félelemben.
Éppen ezért nem tudok és nem is akarok olyan politikai irányhoz kapcsolódni, amely relativizálja ezeket a történelmi tapasztalatokat.
Spirituális coachként és mentorként pedig különösen nem tudok azonosulni a félelem kultúrájával.
Őszintén szólva elegem lett abból, hogy Magyarországon hosszú évek óta szinte minden közéleti kommunikáció valamilyen fenyegetésre, veszélyre vagy ellenségképre épül.
A gyermekeim gyakorlatilag ebben az energetikai térben nőttek fel.
Miközben a spiritualitás egyik legalapvetőbb tanítása az, hogy ne a félelemből teremtsünk, mert a félelem beszűkíti a tudatot, megbénítja a cselekvőképességet, és hosszú távon testi-lelki betegségekhez vezethet.
Tudom, hogy vannak, akik emiatt kikövettek. Olyanok is, akik hosszú éveken keresztül követték a munkásságomat.
Elfogadom ezt.
Nem azért, mert ne lenne fontos a közösségem, hanem azért, mert az őszinteség számomra fontosabb.
Hiszek a magyarság erejében. Hiszek a nemzeti identitásban. De nem hiszek a felsőbbrendűségben, és nem hiszek a rasszizmusban sem, mert mindez szöges ellentétben áll mindazzal, amit egész életemben képviseltem.
Nemcsak jogászként, hanem emberként sem fogok támogatni bűncselekményeket, mások megalázását vagy bántalmazását. Márpedig bántalmazni nemcsak fizikailag lehet.
Tudom, hogy megosztó nyíltan felvállalni ilyen nézeteket.
Mégis az őszinteség mellett teszem le a voksomat.
Számomra az őszinteség nem durvaságot jelent. Nem káromkodást. Nem a másik ember minősítését.
Sokkal inkább azt, hogy képesek vagyunk tisztelettel elmondani, amit gondolunk.
Hiszek az értelemben. Hiszek az intelligens párbeszédben. És igyekszem ezt képviselni.
Talán ezért jelenik meg a társadalomkritika a könyveimben is.
Mélyen hiszem, hogy magyar íróként ez nemcsak lehetőség, hanem örökség is. A nagy magyar írók nem csupán történeteket meséltek, hanem korokat tükröztek vissza. Ennek nyomdokain haladni egyszerre megtiszteltetés és felelősség.
Éppen ezért nem egy politikust követek.
Egy értékrendet figyelek.
És ha egyszer eljön az a pont, amikor nem értek egyet azzal, amit Magyar Péter képvisel, akkor ugyanúgy el fogom mondani a véleményemet, ahogyan eddig is megtettem.
Íróként.
A könyveimben különböző világok jelennek meg, ahol az igazak gyakran kirekesztődnek, ahol az emberek megküzdik a saját harcaikat a szeretetért, az igazságért és egy jobb világért.
Sophya politikai üldöztetést él át.
Giulia társadalmi kirekesztéssel szembesül.
Lorenzo a politikai elittel kerül konfliktusba.
Björn elveszíti népét, amikor saját királya árulja el őket.
Edward és Charlotte pedig a XX. század viharaiban próbálnak emberek maradni, miközben a propaganda és a háború pusztító erejével szállnak szembe.
A második és harmadik kötetben is újra és újra visszatér az elnyomók és elnyomottak története, a hatalommal való visszaélés kérdése, valamint a szeretet és a félelem örök küzdelme.
A negyedik könyvben pedig egy olyan témát is körüljárok, amelyet sokszor még ma is nehéz nevén nevezni.
Mert az írás számomra nem menekülés a valóságból, hanem annak mélyebb megértése.
Számomra a spiritualitás sem elvont lebegés.
A spiritualitás az, ahogyan élünk.
Ahogyan döntéseket hozunk.
Ahogyan bánunk egymással.
Ahogyan felelősséget vállalunk a világért, amelyben élünk.
És bár látom, hogy sok régi spirituális hitrendszer még mindig korlátokat, sztereotípiákat és mesterséges falakat épít az új gondolatok elé, én hiszek abban, hogy Magyarország előtt most valódi lehetőség áll.
Hiszek abban, hogy lehet egyszerre nemzeti és európai.
Lehet egyszerre hagyománytisztelő és modern.
Lehet egyszerre erős és együttműködő.
És egyelőre őszintén azt érzem, hogy ez az út vezethet vissza bennünket Európa szívébe.
És talán nem véletlenül éppen a szívébe. ❤️
Vaktor Orsolya – lélek, kultúra és közélet találkozása
0 hozzászólás