„Nárcisztikus!”
Egyetlen szó, amely ma már szinte bárkire rákerülhet.
Egy politikusra. Egy vezetőre. Egy vállalkozóra. Egy influenszerre. Egy volt párkapcsolatra. Sőt, akár arra az emberre is, aki egyszerűen csak kiáll magáért.
De vajon valóban tudjuk, mit jelent a nárcizmus?
Vagy egy olyan korszakban élünk, ahol egyre gyakrabban használunk pszichológiai fogalmakat anélkül, hogy értenénk azok valódi jelentését?
A NÁRCIZMUS VALÓJÁBAN NEM AZ, AMIT A LEGTÖBBEN GONDOLNAK
A nárcizmus nem egyszerűen túlzott önszeretet vagy önimádat. A pszichológia szerint sok esetben éppen egy sérülékeny, bizonytalan önértékelés áll a háttérben, amelyet az ember grandiozitással, folyamatos elismerésigénnyel vagy a saját fontosságának hangsúlyozásával próbál kompenzálni.
A nárcisztikus működés lényege nem az, hogy valaki szereti önmagát, hanem sokszor éppen az, hogy nem tud stabil kapcsolatban lenni saját valódi értékével, ezért azt kívülről próbálja visszaigazoltatni.
Éppen ezért fontos megérteni: az egészséges önszeretet, az önbizalom és az önbecsülés nem a nárcizmus jelei, hanem annak ellenkezői.
A NÁRCIZMUS NEM EGYENLŐ AZZAL, HOGY VALAKI MAGABIZTOS
Ez az egyik legnagyobb félreértés.
Sokan automatikusan összekeverik a nárcizmust:
- az önbizalommal,
- a karizmával,
- a vezetői képességekkel,
- a határozott kommunikációval,
- az önérvényesítéssel.
Pedig ezek nem ugyanazok.
Egy egészséges önbizalommal rendelkező ember tudja, hogy mit képvisel. Nem kér folyamatos engedélyt a létezésre. Nem minden mondatát kérdőjelezi meg. Nem omlik össze attól, hogy valaki nem ért vele egyet.
Ez nem nárcizmus.
Ez önazonosság.
AKKOR MI A NÁRCIZMUS?
A pszichológiában a nárcizmus egy személyiségjegy, amely bizonyos mértékig szinte mindannyiunkban jelen van.
Igen, mindannyiunkban.
Minden ember szeretne elismerést kapni.
Minden ember szeretne fontosnak érezni magát.
Minden ember szeretne szerethetőnek látszani.
A probléma ott kezdődik, amikor az ember önértékelése kizárólag külső visszajelzésekből táplálkozik, és másokat használ fel saját fontosságérzetének fenntartására.
A valóban súlyos nárcisztikus működés mögött gyakran nem túl sok önbizalom, hanem éppen annak hiánya áll.
MILYEN JELEI LEHETNEK A NÁRCISZTIKUS MŰKÖDÉSNEK?
Fontos hangsúlyozni, hogy egyetlen jel önmagában nem bizonyít semmit. A személyiség mindig összetett, és a valódi nárcisztikus működés általában több területen, tartósan jelenik meg.
A gyakran említett jellemzők:
Folyamatos igény a csodálatra és elismerésre.
Saját fontosságának eltúlzása.
Nehezen viseli a kritikát vagy az ellenvéleményt.
Hajlamos másokat hibáztatni saját kudarcaiért.
Kapcsolataiban gyakran a saját szükségleteit helyezi előtérbe.
Nehezen vállal valódi felelősséget.
Empátiája bizonyos helyzetekben korlátozott lehet.
Különlegesnek, kiválasztottnak érzi magát.
Hajlamos manipulációra, ha az érdekeit szolgálja.
Erősen függhet a külső visszajelzésektől.
DE FIGYELEM: EZEK NEM BIZONYÍTÉKOK
Sokan itt követik el a hibát.
Valaki lehet:
- magabiztos,
- jó szónok,
- sikeres vezető,
- karizmatikus személyiség,
- erős akaratú ember,
anélkül, hogy nárcisztikus lenne.
Sőt, egy egészséges önbizalmú ember gyakran rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyeket a bizonytalanabb környezete tévesen nárcizmusnak bélyegez.
AZ EGÉSZSÉGES ÖNBIZALOM MÁSKÉPP NÉZ KI
Aki rendben van önmagával:
nem akar mindenkit lenyűgözni
képes beismerni a hibáit
nem omlik össze a kritikától
nem mások fölé akar kerülni
tud együtt örülni mások sikerének
nem igényel állandó figyelmet
Az egészséges önbizalom azt mondja:
„Tudom, hogy értékes vagyok.”
A nárcisztikus működés sokszor inkább ezt mondja:
„Bizonyítsd be nekem újra és újra, hogy értékes vagyok.”
Ez a különbség kívülről néha alig látható, belül azonban két teljesen eltérő lelki állapotot jelent.
AMIVEL LEGGYAKRABBAN ÖSSZEKEVERJÜK
A mai közbeszédben sokszor nárcisztikusnak nevezik azt, aki:
- nem kér bocsánatot mindenért,
- erős véleménye van,
- jól beszél,
- képes tömegeket megszólítani,
- nem fél konfliktust vállalni,
- vezetői szerepbe kerül.
Valójában ezek önmagukban egyetlen pszichológiai diagnózisra sem utalnak.
Sőt.
A történelem legtöbb jelentős vezetője, művésze, feltalálója vagy társadalmi reformere valószínűleg soha nem tudott volna maradandót alkotni, ha állandóan attól fél, hogy túl magabiztosnak tűnik.
A PROJEKCIÓ: AMIT NEM AKARUNK MAGUNKBAN LÁTNI
A pszichológia egyik legismertebb jelensége a projekció.
Ez azt jelenti, hogy saját félelmeinket, elfojtott érzéseinket vagy árnyékainkat másokra vetítjük.
Ha valaki nem meri felvállalni a saját erejét, könnyen fenyegetőnek élheti meg azt, aki igen.
Ha valaki fél a láthatóságtól, könnyen arrogánsnak láthatja azt, aki színpadra áll.
Ha valaki nem meri kimondani a véleményét, könnyen túl hangosnak érezheti azt, aki megteszi.
Sokszor nem azt látjuk a másikban, aki ő valójában.
Hanem azt, amitől mi magunk félünk.
MIÉRT VETÍTÜNK ENNYIT A KÖZSZEREPLŐKRE?
A politika és a közélet különösen alkalmas terepe a projekcióknak.
A közszereplők valójában gyakran kollektív vásznakká válnak.
Rájuk vetítjük:
- a reményeinket,
- a csalódásainkat,
- a haragunkat,
- a szüleinkkel kapcsolatos mintáinkat,
- a hatalomhoz való viszonyunkat,
- saját sikertelenségeink fájdalmát.
Ezért történhet meg az, hogy ugyanazt az embert az egyik oldal inspiráló vezetőnek, a másik oldal elviselhetetlenül nárcisztikusnak látja.
A két ember gyakran nem is ugyanazt a személyt nézi.
Hanem saját belső történeteit.
MIÉRT MONDJÁK SOKAN EZT MAGYAR PÉTERRŐL?
A politika és a közélet természetéből fakadóan a hangsúlyos, karizmatikus szereplők mindig erős érzelmeket váltanak ki.
Magyar Péter kommunikációját sokan határozottnak, dominánsnak, magabiztosnak látják.
Mások ugyanezeket a tulajdonságokat arrogánsnak vagy nárcisztikusnak értelmezik.
A probléma az, hogy a nyilvános szereplés alapján senki sem képes pszichológiai diagnózist felállítani.
Amit látunk, az kommunikációs stílus.
Nem személyiségdiagnózis.
A közéletben ráadásul sok ember fejében él egy sztereotípia:
„Aki magabiztos, az biztosan nárcisztikus.”
„Aki vezetni akar, az biztosan hataloméhes.”
„Aki erősen kommunikál, az biztosan egoista.”
Pedig a valóság ennél jóval összetettebb.
A LEGNAGYOBB VESZÉLY: A PSZICHOLÓGIAI FOGALMAK FELELŐTLEN HASZNÁLATA
Az elmúlt években egyre több pszichológiai kifejezés került be a hétköznapi nyelvbe:
- nárcisztikus,
- toxikus,
- gázlángozás,
- traumakötés,
- pszichopata,
- manipulátor.
Ez önmagában nem baj.
A baj akkor kezdődik, amikor a fogalmak diagnózisokká válnak.
Amikor néhány videó vagy néhány Facebook-poszt alapján embereket címkézünk.
Amikor a megértés helyét átveszi a megbélyegzés.
AZ EGÉSZSÉGES ÖNBIZALOM NEM NÁRCIZMUS
Az egészséges önbizalom nem azt jelenti, hogy valaki tökéletesnek hiszi magát.
Hanem azt, hogy tisztában van az értékeivel és a hibáival is.
Nem kell mindenkitől szeretetet koldulnia.
Nem kell minden kritikától összeomlania.
Nem kell másokat lehúznia ahhoz, hogy jól érezze magát.
És ami talán a legfontosabb:
Aki rendben van önmagával, azt egy valóban nárcisztikus ember sem tudja könnyen manipulálni.
Észreveszi a játszmákat.
Meghúzza a határait.
Nem akar mindenáron megfelelni.
És nem akar mindenáron megmenteni senkit.
TALÁN NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY KI NÁRCISZTIKUS
Hanem az, hogy miért akarjuk ezt olyan gyorsan eldönteni.
Miért lettünk hirtelen pszichológusok?
Miért címkézünk könnyebben, mint valaha?
És vajon hányszor neveztünk már nárcisztikusnak valakit pusztán azért, mert olyan erőt képviselt, amelyet mi még nem mertünk teljesen felvállalni magunkban?
Mert lehet, hogy a valódi kérdés nem az, hogy ki áll előttünk.
Hanem az, hogy mit tükröz vissza belőlünk.
—
0 hozzászólás