Avagy itt az idő, hogy a játékosok a saját posztjukra álljanak a pályán. Ezt a bajnokságot azonban már a lélek viszi, az egó nem játszik.
HOGYAN KAPCSOLÓDHATUNK A LÉLEKKEL, A FELSŐBB ÉNÜNKKEL?
Semmiképpen sem azokkal a kérdésekkel, melyek arról szólnak, hogy mi lesz a jövőben, vagy mikor fog majd ez vagy az bekövetkezni. A léleknek megvan a maga terve erre az életre (ezt hívjuk lélektervnek vagy lélekprojektnek).
A változó spirituális gondolkodásmódban – amennyiben valaki valóban tudatszintet szeretne ugrani – hasznos letenni azt a nézőpontot, hogy a körülmények ellenünk vannak, vagy a körülmények akadályoznak, hátráltatnak. Az új gondolkodásmód, a spirituális paradigmaváltás éppen arról szól, hogy felismerjük, minden rezgés és frekvencia, és ahogy mi belül változunk, úgy tud változni a körülöttünk tapasztalt életünk. Aki a körülményektől teszi magát függővé, ő még nem vette vissza saját sorsa felett az uralmat.
Ezért az egó akaratosságából kilépve felismerhetjük, hogy minél több karmikus sebet tisztítunk meg és regenerálunk a lélek idővonalán, úgy a lélek rezgése egyre magasabbra ér, vagyis mi magunk rezgünk egyre inkább össze a saját lelkünk isteni esszenciájával. Természetesen ez nem az önhibáztatásról szól.
Aki a körülményeket hibáztatja, vagy folyton azt szajkózza, hogy milyen „energetikai támadásoknak” van kitéve, ő még ÁLDOZAT SZEREPBEN van. Ám a jelen spirituális felemelkedés egyik fő vonulata az áldozat szerepből való kilépés; avagy annak felismerése, hogy senkinek nem vagyunk kiszolgáltatva, hanem a gondolataink és érzelmeink megváltoztatásával – belső világunk megváltozásával – megváltoznak a körülmények is.
A világot nem tudjuk megváltani, de magunkat igen. Minél több egyén veszi vissza magához az erejét, a saját uralmát sorsa felett, annál inkább tud a kollektív átfordulni. A világ olyan, mint egy színház, amiben mindenki a saját szabad választásában játsza a szerepét. A szerepet mindenki önmaga választja.
Ám amikor szeretnénk kilépni egy-egy szerepből, az nem biztos, hogy egyik napról a másikra történik (többször hosszú lélekalkímiai folyamat). A spirituális felemelkedés lélekalkímiai folyamat, sok-sok felismerés, ráismerés, beismerés, megismerés és elismerés. A lélek tudja, hogy sok ezer év alatt jutott el oda, ahol most tart, és tudja, hogy tanulni szeretne a tapasztalásokból. A spirituális felemelkedés tudatosodási folyamat, a lélek idővonalának és minőségeinek a megismeréséről szól.
JELEN ŐSZI NAGY RENDRAKÁS pedig akkor tud megtörténni, ha karmikusan folyamatosan tisztítjuk magunkat: gyermekkori szocializációs mintáktól, a társadalmi konvencióktól, a családi energiamintázatoktól és előző vagy párhuzamos életek energialenyomataitól. Ez egy folyamat, melyen a lélek, mint egy hídon, átkel. /Miközben „felkel” – egyrészt felébred, másrészt „Kelj fel, és járj!”/
Ahogyan a cikk elején is írtam, jelen őszi energiákban sok minden és sok mindenki kerülhet „isteni helyére” – avagy amikor már nem karmikus hozadékok láthatatlan energiaszálai irányítják az életünket. Ez úgy érhető el, hogy folyamatosan tisztítjuk magunkat karmikusan. Ezért vagyunk itt, hogy tisztuljunk, regenerálódjunk, tanuljunk és fejlődjünk, hogy visszataláljunk isteni lélekbékénkbe, ahol megszűnik bennünk a harc. Ez a folyamat arról is szól, hogy az egónk megszelídül, és a lélek visszaveszi az irányítást. Az egónk a lélektervünket szolgálja, és nem a lélekterv szolgálja az egót.
Minél tisztábbak vagyunk karmikus törmelékeinktől, annál inkább rezgünk össze „isteni eredetünkkel – az isteni rendünkkel”.
Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy néha olyat is magunk mögött hagyunk, aki vagy ami fontosnak tűnt. A megtisztulásnak köszönhetően ez a bizonyos fontosság múlik… Kapcsolatok, melyekhez ragaszkodtunk, kopnak… élethelyzetek, melyek nélkül elképzelni sem tudtuk magunkat, mellőzhetővé válnak… karrierek, melyek az életünket jelentették, elveszítik jelentőségüket… – az múlik, ami karmikus.
Ami valóban az Isteni önvalódhoz tartozik az marad, erősödik, stabilizálódik. Az egós akarás helyett, ha arra fókuszálunk, mi az, ami valóban a lelkünkkel együtt rezeg, amiben a lelkünk igazán békében és mennyei állapotok között érzi magát, ahol a lélek önkifejez és úgy igazán éli önmagát – akkor úgy érezhetjük, megérkezünk, hazaérkezünk abba az állapotba, mely a lelkünk harmóniája, isteni áramlása (flowja) Mennyországi Tudatállapota.
Írta: Kristályfény33 Vaktor Orsolya
0 hozzászólás