
November a 11. hónap, és miközben úgy tűnik, éppen az elbújásra készülünk (téli hónapok a barlang időszak) – valójában mágikus varázslat történik a láthatatlan világban. Ahogyan azt újra és újra szeretem elmondani, algoritmusok által programozott világban élünk, mely egyenletet számok, színek, illatok, gondolatok és érzések, és még jó pár érdekes tényező/elem alkotja…
A 11-es: mester szám, hiszen duplázódik benne az egyes. Az egyes a mágus (kozmikus jang enegria) a Tarotban, aki a kozmikus működés tökéletes tudásában van, szinkronizálja a fentet és a lentet, a benti láthatatlan lélekvilágot a külső, látható anyagi világgal. Ugyanakkor a 11 az erő lapja a Tarotban, mint a bennünk létező Végtelen Intelligencia felismerése, és annak az „aranyközépúton” való működtetése. Mindezek mellett – bár mesterszám – ha mégis összeadjuk, 2-t kapunk, aki pedig a Tarotban a papnő, a kozmikus létezés jin energiája.
A november egy csoda hónap. Hatványozott jelentőséggel bír most az a mondásunk, miszerint akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja. November a láthatatlan világban való varázslat és teremtés, ami majd tavasszal rügyre fakad, és szárba szökik.
November Skorpió mester hava, Mars és Plútó mesterek birodalma, ahol az új világ születik, a régi lebontásában az új megfogan, és életre kel. Skorpió szíve Antares. Antares a csillag, melyen keresztül emlékezhetünk a kozmikus létezésünk gyökereire, összefüggéseire, a galaktikus történelmünkre. Milyen érdekes, hogy ez a csillagtér a szerelem csillagtere.
A szerelem, mint a szer-elem az az erő, mely emlékeztet bennünket létezésünk multidimenzionális természetére. Emlékeztet bennünket, miszerint a Végtelen Intelligencia részeként létünk fonala a létezés szövetét fűzi más lelkek sorsával összesodródva, olykor pedig különválva.
A Tarotban a 6-os lap a szerelem lapja. A 0-ból, mint az Isteni Teljességből elindul a lélek, tisztán, polaritás nélkül, minthogy még a tapasztalások nincsenek ekkor még jelen, sem negatív, sem pozitív minőségben. A lélek még semleges. Majd az 1-es jang energiájában és a 2-es jin energiájában megszületik, vagy férfiként vagy nőként. A 3-a lap és a 4-es lap a földi szülőket (is) jelölve, ugyanakkor az anyagi világban való megjelenést szimbolizálva tovább lendít az 5-ös tanító energiájába. A lélek tanul és tapasztal. Majd társra lel a 6-os lapnál. A kundalini energia, ahol jin és jang ismét egymásba forrva teremt, alkot, leginkább pedig elindul az életfeladat útján a 7-es lapnál…

Egy szó, mint száz: A jelenlegi korszakváltás küszöbén bizony talán többen is vannak, akik éppen újra indítják vagy újra hangolják az életüket. Új életfeladatok, új életutak nyílnak, vagy a régiek letisztulnak, újabb szintre emelkednek. Ha úgy tetszik, újra keretezzük az életünket.
Ebben a folyamatban a párkapcsolatok is újjászületnek, vagy újak születnek. Az új világunk, mint új korszakunk energiamezőjében a párkapcsolatok minősége, tartalma, a kapcsolódás frekvenciái hangolódnak egyre magasabbra.
Erről bővebben a NOVEMBER 6-i ÚJENERGIÁS SZERELEM és PÁRKAPCSOLAT TEREMTŐERŐ meditációs napon hallhatsz, ahol 2 belső lélekutazás meditációval is dolgozunk. Szinkronban munkálkodunk a tudatosságunk alkímiáján, majd kettő meditációban dolgozunk a láthatatlan lélekvilágban. Gyengéd szeretettel ölel körbe a szerelem, lelkünkben hív bennünket lélekpárunk, szerelmesünk.
Szeretettel várlak Benneteket a SZERELEM-TEREMTŐ belső lélekutazás, meditációs napon:
– akár új szerelmet teremtenél
– akár a meglévőt új szintre emelnéd