Szénből gyémánt – a jellem alkímiája…

2020. máj 19.Cikkek, Paradigmaváltás

Oszd meg a tartalmat, hogy ismerőseid is láthassák!

Mindannyian indulunk valahonnan, indulunk egy batyuval, amit hozunk magunkkal világokon át; egy batyuval, amiben benne van minden, amit a családunk is hordoz. Ez így önmagában olyan végzetesnek tűnik, mintha előre determinálva lenne a sorsunk…
Mi van, ha mégsem? Mi van, ha ez csupán egy kiinduló pont, amiből építkezni kezdünk?

Valahogy úgy képzelem, hogy életünk végén, amikor majd távozunk, akkor majd újra nézzük az éppen elhagyott életünk filmjét. Úgy hiszem, a huncutság az lesz benne, hogy nem csupán a saját nézőpontunkat fogjuk látni, hanem azt is, hogy a jelenlétünk – gondolataink, érzéseink, szavaink, tetteink, hogyan hatottak a környezetünkre… Látni fogjuk létezésünk hatásait több aspektusból is… Ez egyrészről szenzációs lehetőség, másrészről megfontolandó felelősség.

Felelősség úgy élni az életünket, hogy közben hatást gyakorlunk, nem tudunk nem hatni.

Lehet, hogy néha úgy érezzük, cserbenhagyott az Élet. Lehet, néha úgy érezzük, lenyomott az Élet. De tudnunk kell, hogy minden nehéz helyzet csupán egy belső alkímiai folyamat, egy hatás, mely szénből gyémántot alkot. Gyémánttá válni jellemfejlődés kérdése.
Talán, amire a leginkább tudunk figyelni, hogy milyen jellemé válunk. Amikor majd visszanézzük a filmünket, tud-e bennünk az az érzés megszületni és létezni, hogy tettük-e a tőlünk telhető legjobbat. Adtuk-e a tőlünk telhető legtöbbet? – Kiégés nélkül, önmagunkat tisztelve és becsülve!

Az Élet különböző helyzetei csiszolnak, próbára tesznek. Szénből gyémántot alkotnak. Úgy hiszem, e nélkül nem megy, mert kellenek azok a helyzetek, amelyek megváltoztatnak. Kellenek a beavatások, a szituációk, melyek hozzánk tesznek, melyekkel tudást integrálunk magunkba, mely majd megharcolt bölcsességgé válik. A tanulás a fejlődésünk záloga. A szellemi és lelki táplálék jellemet fejleszt. E táplálék a jellem-növekedésünk és jellem-fejlődésünk záloga.

Ám, ez a gyarapodás a cselekvéssel válik alkotássá és hatássá. Ahogy a fejben kigondolt ételtől sem lakunk jól, úgy a gondolatok önmagukban nem fognak teremteni. Az alkotás a létrehozás a gondolattal kezdődik, majd betöltődik az érzelmekkel, ám a tettel válik megcselekedetté. Ezt sokan elfelejtik. Ahogy a gyermek is a szülei szeretetében, ám a mindennapi gondviselésében, és a mindennapi törődésében növekszik és válik egészséges felnőtté. A gyermeknek minden nap szüksége van a szerető szülőjére vagy azon szerető gondviselőjére, aki őt szereti, és aki a fizikai szükségleteit, igényeit kielégíti.

Így az, amit megcselekszünk éppoly fontos, mint az, ahogyan gondolkodunk vagy érzünk. Valójában a cselekvés a gondolkodásmódunk következménye. Ezek egysége és összefüggése alkotja meg a jellemet, és az adott jellem életét …. – amit majd egyszer csak visszanézünk…

Vajon mit fogunk akkor érzeni és gondolni magunk felől? Milyen jellemet építettünk életünk során?

Felelősséget vállaltunk-e azért, amit alkottunk, létrehoztunk? Felelősséget vállaltunk-e a gyermekinkért? Átvitt értelemben is…

Felelősséget vállalunk-e a hatásokért, melyeket generálunk?

Szénből gyémánttá válni… a jellem alkímiája… és minden nehéznek tűnő helyzet egy beavatás ebbe az alkímiába…

dr. Vaktor Orsolya