Azt hiszem, mindannyiunk életében eljön az a pillanat, az a fájdalom, amikor kapuk nyílnak előttünk. Kapuk, ahol válaszokat találhatunk kérdéseinkre: Ki vagyok én? Miért vagyok itt a Földön? Honnan jöttem? Mi a feladatom?
Talán minden ember csillagsorsában létezik a nagy útelágazás: a tapasztalások választásának lehetősége.
Az egyik leágazás sima, egyenes, kihívás nélküli. S bár időről időre keskeny ösvények kötődnek be ebbe az útba, folyamatosan hívogatva a tapasztalásba, van, aki mégis ellenáll az ismeretlennek, a természetfelettinek, mert túl van a normalitás kockáján. A sima és egyenes olykor láthatatlanul, észrevehetetlenül vezet az őrületbe, mert nincsenek rajta válaszok. Csupán az „Én” botorkál egyedül, magányosan, elveszetten, lehet egyre nagyobb haraggal a szívében, mert egyedül nem találja léte értelmét.
A másik leágazás buckákkal teli, kanyargós. Igazán nehéz terep. Azonban, aki ezen elindul, nem talál több kereszteződést, nincs több letérési lehetőség. Ezen az úton nem lehet visszafordulni. Amit tudunk, az többé nem lehet nem tudni. Amelyik buckán vagy kanyaron túl vagyunk, azt magunkévá is tettük. Eggyé válik velünk. Így mögöttünk eltűnik az út, és ha visszafordulunk, lezuhanunk a semmibe. Erről az útról már nem vezetnek el ösvények. Végig kell mennünk rajta. Mégis itt találjuk meg válaszainkat a kérdéseinkre, melyek színes virágokként tarkítják a túránkat.
Mostanra már tudom, az ikerlélek egyesülés egy lélekfejlődési állapot. Eredendően a lélek semleges. Egyensúlyban van benne a férfi és a női minőség. Egy adott tudatállapoti frekvencián az Egylélek férfi és női polaritása, mint a tudati és a lelki minőség, mint tulajdonság, mint energia, egységben éli meg önmagát, nem elkülönülve, nem kettéhasadva.
A fájdalom, mely kapukat nyit az emlékezésre, oly sokféle lehet: veszteség, kudarc, vagy akár egy eltaszított szerelem. Emlékezni erre az egység élményre, talán a legnagyobb lélekfejlődési kihívás: lélek-metamorfózis.
/Részlet Marktól – Kristályfény Korszak 3. könyv/
