Szavak nélkül állunk egymással szemben. Lelke suttogja felém csupán: “Izael! Izael! Bocsáss meg! Kérlek, bocsáss meg!” – s így suttog az én lelkem is: “Matt! Matt! Bocsáss meg! Kérlek, bocsáss meg!”
Némán állunk egymással szemben, tenyere a szívemen, én tenyerem az ő szívén. Tenyereinkből rózsaszín és arany fény áramlik egymás lelkébe, egymás Krisztus Magjába. Fektetett nyolcas árad a térben, ahol vagyunk. Rózsaszín, az átlényegített vörös, a fénnyel telítődött vörös. Rózsaszín, a megbocsájtás felemelkedésének fénysugara. Tenyereink fénykapuk, melyeken keresztül árad a fény, a szeretet, a gondoskodás, a törődés – az érintés – az IstenAtya és az IstenAnya érintése… ahogy egymást simogatjuk, ahogy egymást érintjük. Energiát, információt közvetítünk…
A megbocsájtás alkímiája lehet fájdalmas, hiszen távozik sejtünkből minden hordozott és átörökített fájdalom és félelem. Az elengedés, ahogy kiszakad a félelem információja a sejtmagból, az lehet fájdalmas. Mert felszakítja a sebeket. Mert emlékezünk. Mintha újra élnénk… Újra éljük gondolatban, érzésekben – és új választásokat hozunk.
Igen, a megbocsájtási szertartás az új választása.
A régi elengedése, és az új választása maga a megbocsájtás alkímiája. Elengedünk mindent, ami illúzió, ami nincs. Amikor megbocsájtunk, a sejtmagból szakad ki minden olyan félelem és fájdalom információ, mely lehúzta a rezgésünket.
Ekkor egy új kvantum-mező épül körülöttünk. Ez a kvantum-mező egy új energiapajzs. Új információkat hordoz, új egészséget épít, új szerelem-minőséget, új egzisztenciát és új bőséget épít. Az új kvantum-mező új sejtmag-információs hálózatot épít, mert a tudatalatti programokat írja át. Az új kvantum-mező magasabb rezgésű, és távol tartja a régi rezgéseket, hiszen egyszerűen már nincsen kapcsolódási pont…
Indigók vagyunk. Átalakítunk és transzformálunk. Mintha mindig is erre a csillagtér – konstellációra vártunk volna. Érezzük a lelkünkben, ez a csillagtér – konstelláció a kapu. A csillagkapu, melyen keresztül ideérkeztünk, a csillagkapu, melyen keresztül, most hazatérünk. A Vének jelen vannak, akik egykor engedélyt adtak. Most hívnak, és ez a hívás a lelkünkben visszhangzik. Tegyük meg, amiért idejöttünk! Ez az a csillagkapu, mely hazavezet – egymáshoz, egymásba… Az otthonélmény tudatállapotába, lélekállapotába. Maradunk a testben, ám a lélekben olyan átlényegülések történnek, mely visszafordíthatatlan fejlődést és emelkedést eredményez.
Mélyen megértjük, a bennünk lüktető energiák, információk irányítják a jelen – létünket. Ám, a bennünk létező információkat (energiákat) mi, (mag – unk) irányítjuk. Hatalmunk van afelett, hogy mit gondolunk, mit érzünk, és hogyan viselkedünk, amennyiben hatalmunk van a bennünk futó információk, mint energiák, azaz működési programok felett.
Több, mint 2000 év telt, és még mindig nem értjük teljesen, amit a Mester tanított. Állunk egymással szemben, mélyen egymásba kulcsolódik tekintetünk, ahogy egymás fényében, egymásra emlékezve lebegünk. Szemünk fénye a lelkünk fénye, és egymás tekintetében emlékeztetjük egymást, egymásra. Lelke beszél hozzám, eleven minden emlék, minden kép és történet, az illatok, a hangok. Újra érezzük az érzéseket, újra bennünk vannak régi gondolatok, melyek éppen távoznak. Könny csordul arcunkon.
Az elengedés és a megtisztulás könnyei.
A víz átmos. A víz tisztít. A víz kristályszerkezete új fénykódokat épít a megtisztított sejtekbe.
Több, mint 2000 év telt el, mire érezni kezdjük a megbocsájtás alkímiai erejét. A jelentőségét. A megbocsájtás sejtszintű alkímiájának fontosságát, szükségszerűségét. Itt és most önmagunknak bocsájtunk meg. Amiért hasadtunk, amiért a hasadásra vágytunk, hogy vágytunk a hasadásra…
“Tékozló fiúk és tékozló lányok” vagyunk, kik tapasztalni akartak, mint a kamaszok. Kiestünk a sodrunkból, mint sorsunkból, és amikor a sorsunkon kívül kerültünk, kiestünk az élet könnyűségének természetességéből. Természetes a bőség, természetes az egészség, természetes a szerelem, a szeretet. Minden természetes, ami élettelivé tesz. Az élet maga a természet. Minden, ami élet ellenes az természetellenes.
Mélyen nézek Matt fényébe, látom őt, olyan mélyen látom őt, és ő lát engem… Már nem neki bocsájtok meg ezen a ponton, ahol egyek vagyunk, hanem magamnak…
– Izael… – suttogja halkan.
– Tessék?
– Érzem minden gondolatod, érzem a bűntudatod. Most váltunk át a bűntudatból szeretet-tudatra. De ehhez az kell, hogy szeresd magad! Szeresd minden választásod, szeresd minden kíváncsiságodat – ahogy nekem is szeretnem kell mindent, amit én választottam! Bárhol és bármikor. Meg kell bocsájtanunk az emlékeinknek, a tapasztalatainknak. Bármennyire is elszakítottak bennünket, bármennyire fájt is a hasadás…
Nem szólok. Már nincs mit mondani. A hasadást gyógyítjuk. A hasadást bocsájtjuk meg. Hasadtunk az isteniről, hasadtunk egymásról. Csak a csend van, és a sejtmag szintű megbocsájtás. Az átlényegülés eggyé. Az eggyé válás alkímiája.
Új kvantummező épül ebben a csillagkapuban. Az egylélek kvantummezője…
Részlet: Kristályfény Forrás (4. rész)
Írta: dr. Vaktor Orsolya
