Nem tudod elfelejteni többé már… és nem is akarod… valójában nem – lehet, néha megpróbálod elnyomni magadban – de aztán még intenzívebb erővel tör felszínre. Minél mélyebbre fojtod, annál erősebben tör elő. Helyet és létjogosultságot követelve magának…
Nem tudod nem tudni azt, amit már tudsz…
Lehet, majd azt mondják Neked, hogy meg kell változnod. Ne higgy nekik!
Olykor az élet megmerít a mélységben, hogy még szebb, még tisztább legyél. Minél mélyebbről hozod fel magad, annál tudatosabb és annál tisztább leszel – tisztább, minthogy tisztalappal indulhatsz.
Amikor lelkünk békjóit le kívánjuk oldani magunkról, alámerülünk oda, ahol azokat magunkra tettük. Alámerülünk abba a pontba, ahol láncok és kötelek kerültek végtelen teremtő erőnkre. Újrajátszuk. Tudatosítjuk. A tudatosodás után tudjuk megbocsátani. Amikor már tudjuk, hogy mit szükséges megbocsátani. Jönnek az új szereplők. Inkvizítorok, árulók. Ám, jönnek a segítők is. Lesznek, akik ismét eljátsszák a gáncsoskodó szerepeket, és lesznek, akik segítő szerepbe lépnek. Az egész valóság színház. Szerepekbe bújunk. Talán ugyanazokat az ügyeket, helyzeteket kapjuk vissza. Kérdés, hogy most mit csinálunk másképpen. Mi változik?
Aki egykor kapott, most ad, aki egykor adott, most kap. Helyreáll az egyensúly.
Az elmúlt évek újra rajzolták emberi létünket. Merültünk. Van, aki mélyre merült. Ám, most az emelkedés évei következnek. Minél mélyebbre merültél, annál erősebben tudsz belőle felállni. Annál inkább képessé válsz uralni az erőt. Annál inkább képessé válsz birtokolni az erőt.
Érezzük ereinkben, valami ősi misztérium átváltoztatott. Alkímiázott. Valami átalakított bennünket, és valami nagyon, de nagyon megváltozott. Nem mindenki fogja érteni. Nem baj. Már nem számít.
Emlékezni kezdtél. Emlékszel az erőre, ami Benned van. Emlékszel, hogy miért vagy itt, hogy mi az, amit itt és most tenni akartál… vagy éppen, amit nem akarsz többé már tenni…
Valaminek vége van… mintha végleg vége lenne… valami nagyon új kezdődik…
Érzed, ahogy fúj a szél, és suttogja: “Köszöntelek az új világban!”
Érzed a sejtjeidben, megcsináltad. Átalakítottad. Végbement a folyamat. Új program töltődik, mert szintet léptél. Meglépted.
Végtelen hála árad ereidben, dobban minden szívverésben… Megcsináltad. Kiemelkedtél belőle. Mélyen voltál. Nagyon mélyen. Senki sem hallott, senki sem látott. Egyedül voltál. Így kellett lennie. De most már vége. És minden, amit ott tanultál, tovább adod… mert tudás… mert minden tudás tovább áramlik rajtad keresztül. Ez az élet.
Tovább adni a tudásodat. Megdolgoztál érte. Energiád, időd, munkád van benne. Olyan tudás áramlik rajtad keresztül, amiért megjártad a poklot… keresztre feszítődtél… tűzön égtél… és most itt vagy… újult erővel…
Magasabb tudatosságban. Történik. Egy visszafordíthatatlan láncreakció elindult.
A magasabb szintre lépés előtt a beavatottat kiküldik a pusztába… a hidegbe… a magányba … egy kegyetlen szimulációba…
Tudod miért? Mert beavatást kap… elsősorban jellemből… eldől, hogy tudja-e birtokolni az erőt. Senki más nem tudja megmondani, méltó vagy-e… a Te reakcióid döntik el a nehéz – embert próbáló – helyzetekben.
A beavatást az élet adja – képesek vagyunk-e birtokolni az erőt?
dr. Vaktor Orsolya
