Író és költő vagyok, és jogász és közgazdász. Az emberek sokszor kérdőn néznek rám e bemutatkozás hallatán, hogyan lehetséges ez: a művészkedés hogyan találkozik a joggal és a közgazdaságtannal. Nos, a válaszom: édesapám jogász, édesanyám közgazdász, én pedig elsőszülött gyermek vagyok, ráadásul lány, akit fiúnak vártak.
Ezen válasz után a legtöbben „mindent tudóan” elmosolyogják magukat, majd megértő pillantásokat ajándékoznak a bennem élő gyermeknek.
Hamarosan negyven éves leszek, és talán jelen gondolatokat az az érzelmi állapot hívja életre, amelyben hetek óta lebegek a negyvenedik születésnapon hajnalán. Ez a negyvenes határ valamiért olyan sok misztikumot rejt magában. Lehet az ötven majd még többet fog, azonban én most itt tartok, erről tudok írni hitelesen.
Tudtátok, hogy az AURA SOMA 40. üvegének a neve: „I am”, azaz én vagyok… vagyok… létezek…
Ha egy kicsit most lehunyod a szemed, és erre a mondatra fókuszálsz: „vagyok”, „én vagyok” – akkor érezheted, milyen mélyre is visz a szíved felé, és varázslatos titkok fátylait lebbenti meg ez a mondat a lelkedben. Kapcsolódni kezdesz önmagaddal. Ráadásul ez az AURA SOMA üveg vörös és arany, avagy az anyagban való megnyilvánulás és a bölcsesség fénysugarai.
Talán ezért lengi körbe a negyvenes éveket egy titokzatos misztérium, mert eddigre olyan igazán kezdjük magunkat megérteni. Nem azt mondom, hogy megértettük magunkat eddigre, de elindulunk az úton önmagunk felé. Megérkezünk önmagunkba…
Hiszen nyilvánvalóan az életünk első húsz éve egy gyermek jelenléte, aki igyekszik integrálódni a világba, ahova érkezett, a környezetét tanulja. Én a magam részéről úgy látom, ez ma már kitolódik a harmincas évekig, hiszen „jogosítvány-szerzés” történik még ekkor is az élethez: tanulmányok, képzettségek, diplomák, nyelvvizsgák megszerzése.
A 30. üveg kék és vörös, „Mennyország a Földön” – „Fejem az égben, lábaim a Földön.” – avagy a megérkezés.
Érdekes, hogy nagyon sokan e körüli időszakban indulnak el (mostanság) egyfajta önismereti úton. Ekkor már a szakma-tanulást, a „világ megtanulását” felváltja az „önmagunk megtanulása”. Talán eddigre már ismerjük annyira a helyet, ahol élünk, hogy elkezdhetünk foglalkozni önmagunkkal mélyebben.
„Ki is vagyok én ebben a nagy világban?”
Manapság nagyon sok önismereti és önfejlesztő módszertan útján indulhatunk, melyek segítenek és támogatnak bennünket, hogy mélyebb megértésbe kerülhessünk önmagunkkal. Lépésről lépésre haladunk, hiszen ez egy folyamat, ami az egész életünkre szól.
Milyen fantasztikus lehetne, ha azt mondhatnám, negyvenes éveinkre megérkezünk. Ez azonban (én ezt vallom) nem lehet igaz… Csupán kezdjük a megértést. Sőt! Sokan a negyvenes éveikben fordulnak önmaguk felé, éppen ezen belső igény kielégítésére (40. üveg: „Én vagyok” – Na, de ki is vagyok én?).
Nem tudhatom, kedves Olvasó, Te éppen most hol tartasz saját sorsod ösvényén, de akár közel ezen állomásokhoz, akár már tovább haladva, és most kicsit visszatekintve, bízom benne, hogy segíthetnek e sorok önmagad megértésében.
Az AURA SOMA az 50. üvegnél megint fordul, ugyanis 50 és 64 között MESTER KÉSZLET született. Itt találjuk a Felemelkedett Mesterek esszenciális megnyilvánulásait az AURA SOMA világában.
Minden, amit a harmincas és negyvenes éveinkben tanulunk önmagunkról, az ötven után elkezd mesteri tudássá fejlődni. Talán eddigre el tudjuk fogadni, sőt talán szeretni is tudjuk a saját történetünket, sorsunkat, talán elkezdjük érteni, mi miért történt úgy ahogyan az életünkben, miért ők a szüleink akik, és miért házasodtunk ővele akivel, vagy éppen miért nem házasodtunk, miért olyan szakmánk van amilyen. Valahogyan elkezdenek összeállni a puzzle darabkák.
Nos, a negyvenes évek…
Varázslat…
Akár előtte járunk kicsivel, akár már benne vagyunk nyakig, hozzák számunkra a felismerések lehetőségeit. Mi pedig válogatunk, mint a svédasztalról (Szepes Máriánál olvastam, nagyon tetszik: az önismeret útja olyan, mint a svédasztal, mindenki válogathat, milyen úton indul, vagy nem indul).
Tudjátok, nekem sokszor mondják egyesek, hogy sok vagyok. Az energiám, a cselekvéseim. Régebben ez bántott engem. Mai napi megkapom: „Túl sok vagy, Orsika.” Ma már tudom, hogy „Én vagyok” – ez vagyok én. Mindig lesz olyan, akiknek sokak vagy kevesek vagyunk. Egyszerűen azért, mert nem vagyunk egy rezgésen. Aki jelzi számomra, hogy sok vagyok neki, ma már nem bántódok meg, egyszerűen visszavonulok, és csendben maradok. Folyamatosan tanulom kezelni és uralni az erőt, ami bennem van. Máskor meg azt kapom, hogy kevés vagyok, miért fogom magam vissza, legyek már önmagam. „Ki érti ezt?” (viccnek szánom, nyilván értem… már…)
Tehát a negyvenedik üveg éppen arra tanít mindannyiunkat, hogy lássuk magunkat önvalóságunkban. Ebben az önismeretben tudjunk kedvesen nevetni azon, ahogyan a világ reagál ránk, mert sosem lesz olyan, hogy mindenkihez passzolunk, hiszen milliónyi frekvencia létezik a mindenségben. Ez így rendben van.
S bár a világ tükröz, csiszolja a bennünk létező örök lélek-kristályt, hogy minél gyönyörűségesebben ragyoghasson, néha mégis éppen azt tanítja, hogy tudjuk meghúzni a határainkat. Mindenki a saját filmjében alakítja a főszerepet, és olykor vannak a saját filmünkben olyan szereplők, akik csupán statiszták. Nincs túl sok jelentőségük.
Ezért érdemes figyelni, ki az, aki számít, és ki az, akinek a hozzászólása nem számít.
Ez az időszak most (2022) a vörösben arra tanít bennünket, hogy tudjuk meghúzni a határainkat, és merjük felemelni saját életünket az „aranyságba” (40. üveg vörös és arany) – avagy az Aranykorba. Merjünk kilépni a játszmákból, merjünk igent és olykor nemet mondani. Bátran vállaljuk önmagunkat, és akinek ez nem tetszik, egyszerűen nincs vele közös út tovább…
Írta: dr. Vaktor Orsolya
A CIKK TÉMÁJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ MEDITÁCIÓK
