VAKTOR ORSOLYA
Rózsa
Magdalena Fénymesternő közvetítés: Szűznek Újholdja – a Nő misztériumának ébredése…
Kategória: Szakrális nő

Magdalena Fénymesternő közvetítés:

Szűznek Újholdja – a Nő misztériumának ébredése…

„Szeretettel köszöntelek Benneteket az Újhold energiaterében, Napfivéreim és Holdnővéreim!

Beléptünk Mária hónapjába, a Szűz Újhold energiaterébe, és egy olyan csodálatos energiakapun kelhettek át, mely oly sok lélekajándékot tartogat számotokra. A 9. hónap, és így a 9-es szám az emberi élet fejlődésében valaminek a beteljesülését, a kiteljesedését, egy ciklusnak a végét jelenti, amikor megnyilvánulni készül az Új Élet. Szeptember hónap a szüret ideje is egyben, amikor munkátok gyümölcseit szüretelitek, majd a gyümölcs édes nedűjéből megjutalmazzátok magatokat. Fontos lenne, hogy a munka után a jutalom ne maradjon el…

Vajon hogyan jutalmazzátok magatokat egy-egy elvégzett munka után?

Ünneplitek-e Ti magatok saját magatokat?

Vigadtok-e az életben az életért, összegyűltök-e ünnepelni az életet?

Őseitek így tettek, és az ünneplést, a vigasságot, szomjazza a lélek, mert a lélek örömre született. Őseitek tudták ezt. Az ősi közösségek folyton folyvást ünnepeltek, ünnepelték az életet…

A változások idejében éltek, és az átmenet időszaka mindig fegyelmezett koncentrációt igényel. Ám a lélek forrásai kiapadnak, ha elmarad a mulatozás és a kacagás. Ezért érzik magukat oly sokan kiégettnek, kimerültnek lelkileg, mert sokan elfelejtették az ünneplés misztikumát, misztikus varázsát. Az ünnep misztériuma a zene, az ének és a tánc. Az ősi közösségek ismerték eme ezotériát (beavatás és a beavatottak misztériuma), avagy a zene és a tánc gyógyító és beavató energiáit. Szívetek magában hordozza eme ősi misztériumot, ezért olykor, ha meghalljátok az ősi ritmust, mintha sejtjeitek egy másik dimenzióban táncra perdülnének. Ilyenkor talán belül érzitek testetek, lelketek ringatózását. Sejtjeitek, szívetek emlékeznek a tűz pattogására, a szél suttogására, a víz morajlására, és a föld dobjának ritmusára – ahogy a lélek a Hold fényében ünnepelt…

A Nap és a Hold. A Férfi és a Nő. A Szellem és a Lélek. A nappal szellemi energiái az alkotás, a teremtés, a működtetés, ám az éjjel a lélek energiái, a megpihenés és a feltöltődés. Az ősi közösségek nappal munkálkodtak, éjjel megpihentek, ünnepeltek, töltődtek. Mintha az éjjel misztériumát ellopták volna…

Ám a Mindenség áramlásában és hullámzásában, a kiáradásban és a befogadásban, kiegyenlítődnek az energiák, és éppen most történik az átfordulás. A létezésben mindig eljön az a pont, ahol átfordulás, megfordulás, polarizálódás, irányváltás történik. A kiáradás ciklusa megfordul, és jelenlétetekben, a jelen – létetekben, érzitek már a hívást, ahogy az Egy hív magába Benneteket, és minden létezőt. Az Egy lélegzik, kiteljesedik, majd belélegez, magába von, és ismét „Eggyé válás” - „Egybe olvadás” történik. Ez a Minden Semmijének lélegzése (lélek – zése), a Létezés lélegzete (lélek – zete).

Amikor a befogadás ciklusába fordul a létezés, a befogadó energia-minőség, a Hold misztériuma kerül előtérbe. A Nap a kiáradás, a Hold a befogadás, a magába olvasztás. A Hold a női minőség princípiuma. Egyre több nő érzi és hallja szívében az ősi dob ritmusát, a Földanya szívének dobbanását. A női minőséghez tartozik a föld és a víz elem. Az Anyaföld, a Földanya, és víz, mint az érzelem szimbóluma. Az érzelem és a lélek szimbóluma a Hold. A Hold ciklusaihoz igazodik a víz áradása és visszahúzódása.

Látjátok hát, hogy minden mindennel összefügg?

A Nap kiáradásának ciklusa immáron kiteljesedett, és átfordul a Minden Semmijének, a Létezésnek a Lélegzete a befelé áramlásba, a „vissza a Mag-hoz” állapotba. Éppen átfordulás történik a Hold befogadásának ciklusába…

És a Holdnővérek, a Női Lélek, az Istennő - Ősanya ébred…

A Hold, a Nő, az Éjjel Királynőjének – a Tudatalatti, a Titkos Misztériumok Istennőjének Birodalmába lépünk be:

Nők ezrei érzik szívükben a hívást. Az Istennő - Ősanya szólítja Papnőit, hazahívja lányait…

A nők elszakadtak ősi egységüktől, ősi közösségüktől, egymástól. Intrika, viszály, ármány, féltékenység, versengés és bosszú árnyai kúsztak a nővérek és húgok Szent Hold-szövetségébe. Az Istennő – Ősanya hazahívja lányait, hogy ébressze lelkükben, szívükben, magjukban ama Szentséget, mely összefűzi és itt és most újrafűzi a Hold - Testvériséget. E Szentség a Szentlélek, mely Napfivérek és Holdnővérek misztikuma, a Szent Grálnak a misztériuma…

A Nő Szentsége, Grál - Kelyhe, a Méh, aki kiállt az ősi erőért, mely az övé, mely az Egyetlen és Örök Női Szentség. Holdnővéreim! Óvjátok és gyógyítsátok Méheteket, Kelyheteket! A Méh a Kehely, a Tulipán. A tulipán lágysága, bársonyossága, finomsága, a női lélek egyik eszenciája.

A Rózsa milliónyi szirma tündöklése és ragyogása a Nőiség Szent Kapujának, a Kapu (női nemi szerv) szimbóluma. A rózsa a beengedés, a belépés, a befogadás szimbóluma. (Sokszor ezért is ültetik a bejárat köré, futtatják rá a kapukra. Azt üzeni: „Légy üdvözölve vándor, ki hazatérsz!” Haza, mint a fészekbe, az otthonba, mindannyiunk Ősanya – Princípiumának anyai gondoskodó ölébe és keblére. Csodálatos szimbólum a rózsa: gyönyörűen virágzik, de olykor szúr is, attól függően, ki hogyan érinti, ki hogyan bánik vele, ki hogyan közelít felé…

A Rózsa és a Tulipán, melynek titkos misztériumát őrzi a Mag népe. A Mag népe őrzi a Virágok Dalát, a Liliom tisztaságát, a Kamilla gyógyítását, és így tovább. A nőiség, a női lélek-minőség szimbóluma a virág, minden nő egy virágszál. A Mag népe eme titkot is őrzi, mikor közösségük női tagjait így becézik: „Virágszálam”…

A női lélek szimbóluma a virág az ősi misztikumok könyvtárában…

A hegy a férfi, a völgy a nő. A férfi magasra tör, a nő befogad és életet ad. A völgy a vándor oázisa, ahol a vándor a forrásból iszik, a kútból iszik, az élet forrásának, kútjának vízéből iszik. A hegy vándora a völgybe tér haza…

Eme ősi szakrális erőre ébrednek a nők: a Hold ezüstfénye bevilágítja lelküket, szívüket, és a Hold – papnők, Ízisz papnői, Athéné papnői, Afrodité papnői, és a többi csodálatos Istennő papnői felemelik fejüket, felnyitják belső-szemeiket, és immáron nem csak néznek, hanem látnak…

A nő megnyitja szívét a világnak, kitárja birodalmát, és a Hold ezüstfénye megtisztítja az emberiség több ezer éves ciklusát, tapasztalását. Megtisztul a félelem és a fájdalom, a Holdanya és Földanya könnyein keresztül érkezik az oltalom. Az Istennő - Ősanya lányai visszatérnek a Grál-energiába, tudatukat és szívüket visszakapcsolják a Méh-Magjába. Újra ébred a Méh Mag-energiája, ébred a Méh-tudat, tisztul, s úgy ragyog fénye a Méh-kristálynak.

A női lélek hazatér az Istennő-Ősanya szakrális szertartásainak energia-terébe, újra fűződnek régmúlt életek avatásai a nő fénytestébe. A nők fényteste kiragyog és árad, hogy békét, szeretet, kegyelmet és szelídséget hozzon a világnak. A nők megszelídítik a világot, szívük szeretete és békéje erre hivatott.

Holdnővérek százai, ezrei térnek vissza a Hold – testvériségbe, békébe és megnyugvásba teszik szívüket Holdanya (víz elem) és Földanya (föld elem) ölébe, keblére.

Én, Magdalena, avagy ahogy hívtok, Mária Magdolna, ismerem a Mag dalát, őrzöm a Krisztus-Nő titkát. Szívem kitárom, és hozzátok érkezem, fülébe súgom húgaimnak, nővéreimnek, testvéreimnek:

„Itt az idő, amire vártunk, eljő…”

Ébredjen hát Égnek és Földnek minden lánya, s keljetek útra, lelketek táncába! Keressétek a Hold és Föld Papnő testvéreiteket, nővéreiteket, húgaitokat, segítsétek és támogassátok, Anyák, lányaitokat!

Amikor a női szív átfordul a békébe és szeretetbe, legyőzhetetlen erő érkezik meg a Földre. Oly remény és fény gyúl a férfi és a nő szívében, mely legyőzhetetlen az örökké való létezésben…

Napfivérek és Holdnővérek, szeressétek egymást, mert amíg a férfi s a nő harcol, ellenáll egymásnak, hogyan is lehetne béke a világban?

Szeretlek Benneteket,

a Ti Mária Magdolnátok,

Magdalena…”

Közvetítette: Kristályfény33

VIRÁGOK VÖLGYE NŐI MEDITÁCIÓS EST

MÁRIA MAGDALENA FÉNYMESTERNŐVEL 

 

Időpont:

2016. szeptember 8. (csütörtök) 18.30 – 21.00

 

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

http://vaktororsolya.hu/cikk/20

http://vaktororsolya.hu/cikk/5